Mozgósítás a globális cirokkutatásért

 

A második, ötnapos cirok világkonferenciára 2023. június elején Montpellier-ben került sor. Rendkívülinek értékelhetjük ezt az eseményt, amely a cirok éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességét és fenntarthatóságát állította a középpontba, de a cirok értékláncával és az azzal kapcsolatos főbb kihívásokkal is foglalkozott. A konferencián a cirokágazati közösség több mint 400 tagja volt jelen a világ minden tájáról, hogy bemutassa munkáját, megerősítse a régi partnerkapcsolatokat vagy újakat alakítson ki. A cirokágazat elkötelezettsége e oly sok lehetőséget kínáló termény iránt a jövőre nézve ígéretes.

„Nagy öröm volt látnom a globális cirokágazati közösségünk elkötelezettségét és lelkesedését”,

mondta Jurandir Magalhaes, a Global Sorghum Association (GSA) elnöke.

Való igaz, hogy a küldöttek száma (több mint 400), földrajzi származásuk sokfélesége (több mint 40 ország), a profilok széles skálája (közel 150 különböző szervezet) és a tárgyalt témák széles skálája mind-mind jogo elégedettséggel tölthette el a szervezőket. A konferencia programja 5 plenáris ülés, 20 tematikus műhely, 160 poszter és számos informális vitafórum köré szerveződött, valamint a kiállítótérben is számos informális beszélgetés zajlott, így a konferencia programja különösen gazdag és informatív volt. Az előadások és viták mellett a résztvevők nagyra értékelték a rendezvény hálózatépítési lehetőségeit is.

Egy helyen, több napon keresztül, a világ legaktívabb és legkompetensebb cirokszakértőivel érintkezhettünk. Hozzáfértünk a tapasztalataikhoz, mi több, lehetőségünk volt közvetlenül találkozni és beszélgetni is velük. Márpedig ez megkönnyíti az új partnerkapcsolatok kialakítását” – nyilatkozták nekünk a résztvevők.

Lásd a részletes programot és az előadókat.

Folytatjuk?

Cirok Világkonferencia

Következő nemzetközi cirokkonferencia: 2026, Texas