Olaszországban a La Veronese márkát meghódította a cirok

A La Veronese márkát működtető Molino e RiseriaMartini gyártó gabonafélék feldolgozására szakosodott. A 2015 óta a cirok termesztésére összpontosít. A most már két termelőüzemmel rendelkező, gluténmentes és GMO-mentes termékekre szakosodott vállalat termékválasztéka – nyers vagy zselatinizált lisztek, pelyhek – a gyártók és a fogyasztók számára egyaránt vonzóvá vált.

Az 1930-ban alapított Molino e Riseria Martini olasz vállalkozás a kezdetekben rizs- és kukoricaliszt, illetve -pehely előállítására összpontosított, majd néhány évtizeddel később a gluténmentes és GMO-mentes termékek gyártására specializálódott. Ma ez a vállalkozás megkülönböztető jegye, amely így különleges helyet foglal el az élelmiszeriparban. A Molino e Riseria Martini a 2000-es évek elején kezdett el érdeklődni a cirok iránt. „Számos tesztet végeztünk, hogy olyan fajtákat válasszunk ki, amelyek megfelelnek az ügyfeleink által igényelt végtermék minőségi követelményeinek” – magyarázza Massimiliano Carraro, a vállalkozás vezérigazgatója. A cirokfajták a kukoricafajtákhoz hasonlóan több vagy kevesebb fehérjét és több vagy kevesebb keményítőt tartalmaznak, és lehetnek üvegesek vagy lisztesek. Ezek a különbségek befolyásolják a végtermék minőségét, ezért a végterméket már a vetéstől kezdve meg kell tervezni és fel kell építeni.

Az évek során az elvárások is változtak például a textúra, a szemcseméret stb. tekintetében. A cirok ma már a fogyasztók körében az egyik legnépszerűbb gabonaféle. Különösen népszerű a nikkelre és/vagy a szaponinokra – az egyes növények által természetes módon termelt mosó- és emulgeálószer-molekulákra – allergiás vagy intoleráns emberek körében. A cirok azon vásárlók számára is vonzó, akik glutén-, adalékanyag- és kötőanyagmentes tésztát, lisztet vagy pelyhet szeretnének vásárolni. A La Veronese zselatinizációs eljárást alkalmaz annak érdekében, hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen. Hő hatására a keményítőmolekulák megduzzadnak, majd a kötéseik szerkezeti módosulásának köszönhetően szétesnek és kocsonyássá válnak. Ennek a folyamatnak a végén olyan szerkezet jön létre, amely hasonló ahhoz, amelyet glutén hozzáadásával kapnánk. Mindezt pedig anélkül, hogy a liszt íze, állaga vagy színe megváltozna!

Széleskörű felhasználási lehetőségek

„Olasz vagy európai forrásból származó, biológiai vagy hagyományos technológiával termesztett cirkot használunk attól függően, hogy ügyfeleink milyen követelményeket támasztanak felénk, és milyen képet szeretnének közvetíteni a termékcímkékkel” – folytatja Massimiliano Carraro. „A cirokmagot hántoljuk is. Ez az eljárás garantálja a jobb emészthetőséget és megakadályozza az erjedési folyamat beindulását: ez pedig két olyan szempont, amelyet az egyre növekvő számú IBS (irritábilis bél szindróma bélbakteriózissal) betegségben szenvedők keresnek“.
A La Veronese 2015 óta szállít alapanyagokat különböző tészta- és kekszgyártóknak, valamint gabonát és lisztet is kiskereskedelmi partnereinek. „A cirok semleges ízű, tápanyagban gazdag és fenntartható módon termesztett gabona. Ezek olyan adottságok, amelyek megérdemlik, hogy még jobban megismerjék a cirkotaz élelmiszeriparban” – zárja Massimiliano Carraro.

A Molino e Riserai Martini székhelye Olaszországban található. A legrégebbi gyár Vigasióban (Verona), míg az új gyár Castelbelforte-ban (Mantova) működik. Fő ügyfelei a tésztagyártók, pékek, egyéb kiskereskedők és feldolgozók. Az éves termelés mintegy 40 000 tonna, ebből a cirokliszt mintegy 500 tonnát tesz ki.

Honlap : https://laveronese.com/
Linkedin

 

 

Folytatjuk?

A Vieille Graine a Sorghum ID-ben!

2025. október 8-án és 9-én rendezik meg Budapesten a 4. Európai Cirokkonferenciát