Cirok a SIA Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon

 

A 60. SIA kiállítást tavaly márciusban rendezték meg Párizsban. Több mint 600 000-en látogattak el erre az eseményre, ennyien mutattak érdeklődést a mezőgazdaság iránt. Több mint 1000 francia és nemzetközi kiállító volt jelen, köztük a SEMAE, a francia vetőmag- és palántakereskedelmi szövetség, amelynek standján egy cirokról szóló konferencia is helyet kapott.

Fajtainnováció, ellátási láncok és jövedelmezőség: a cirok jövőjének 3 pillére Franciaországban és Európában.

A SEMAE Seed Village televíziós platformján három előadó is szóhoz jutott a cirokról szóló konferencia keretében.

 

Julie Toussaint, a Semences de France és az Eurosorgho igazgatója kiemelte a cirok előnyeit (különösen az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét), valamint az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló genetika kulcsszerepét. „Kedvezőtlen vízviszonyok mellett, a mély rétegekbe hatoló gyökérzetének köszönhetően a cirok a többi gabonafélétől eltérően továbbra is termel biomasszát. Még ha nem is csodanövény, a cirok diverzifikációt kínál a gazdaságokon belül.” Arra biztatja a gazdákat, hogy adjanak több helyet a ciroknak a vetésforgóban. „A vetésterület évről évre változik, az év kontextusától függően akár még meg is duplázódik, de azt látjuk, hogy a piac mindig felveszi az összes terményt.”

 


Martin Gomez, a Sorghum ID nemzetközi cirokfejlesztési vezetője
hangsúlyozta a cirok értékesítési lehetőségeinek sokféleségét és a feldolgozási láncok további fejlesztésének szükségességét. A feldolgozóipar dinamikus fejlődést mutat, minden évben számos kezdeményezés indul különböző termékekkel és különböző léptékben” – magyarázta. „Franciaországban az állati takarmányozás a fő felvevőpiac, de minden évben új projektek jelennek meg, ami nagyon biztató fejlemény”. Európa vezető ciroktermesztőjeként Franciaország inspirációt meríthet a magyarországi példából, ahol már évek óta strukturált iparág fejlődik.

 

 

Eudes Coutte, az Ile-de-France régió ciroktermesztője hangsúlyozta, hogy a cirok jövedelmezőségét rotációs alapon kell vizsgálni. „4 évvel ezelőtt indítottam a gazdaságot, és már a kezdetektől termesztek cirkot. Bizonyos más gabonafélékkel szemben azért részesítettem előnyben ezt a növényt, mert úgy gondolom, hogy ez a jövő növénye, és helyet kell adnunk neki. A terméshozamok még nem felelnek meg az elvárásainknak, de a genetika segíteni fog a fejlődésben. A cirok pedig még a jelenlegi hozamok mellett is jövedelmező növény a vetésforgóban. Nem igényel semmilyen beruházást. Termesztése alacsonyabb költségekkel jár, mivel nem szorul öntözésre, növényvédelmi kezelésre, illetve csak nagyon kevés műtrágyát kell használni. Jó elővetemény, segíti a következő növény terméshozamát. Ha a cirok hozzáadott értékét nézzük a teljes vetésforgóban, akkor nyereséges kultúráról van szó.

 

Nézze meg a műsor ismétlését:

Folytatjuk?

Európai cirok-konferencia

Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás 2023:
telt ház a cirokért