A Datura (maszlag) helymeghatározása (geolokalizáció) a ciroktáblákban

 

A termelők szemében a Datura a kultúrnövényt kiszorítani kívánó gyomnövény. Elsősorban azonban a mérgező hatása miatt tartanak tőle: a Datura magja, szára, valamint levele is erős alkaloidákat (szkopolamint, atropint és hioszciamint) tartalmaz, amelyek már kis dózisban is veszélyesnek bizonyulhatnak. A hatályos szabályozás értelmében a Datura jelenlétét egy meghatározott küszöbérték alatt kell tartani, ami 6 kg cirokra vetítve 1 maszlagszemet jelent. A közeljövőben várhatóan ez a szabályozás még tovább szigorodik. Lényegi fontosságú tehát, hogy a ciroktáblában észrevegyük ezt a természetes szennyezőforrást. A GEOADVENTICE elnevezésű szolgáltatás alatt a franciaországi Telespazio gazdasági társaság ezt teszi lehetővé. Hogyan is működik? Egy szenzorral felszerelt drón átrepül a kiválasztott táblák felett, majd egy mesterséges intelligenciát használó eszköz elemzi a rögzített képeket, végül pedig egy agrárszakértőkből álló csoport validálja a kapott eredményt. Az ezt követően létrehozott térképek okostelefonról letölthetők.

 

Pontosság, gyorsaság, megbízhatóság

A drón átrepülésétől számított három nap napon belül a térképek már a technikusok és a termelők rendelkezésére állnak. A GEOADVENTICE „egészségügyi minősédi állapotfelmérést” végez, és ezzel lehetővé válik a Datura irányított gyomirtása, vagy pedig a szelektív betakarítás. Ez a szolgáltatás számos növénykultúra, köztük a cirok esetén is elérhető. 2020-ban eddig közel 10 000 hektáron használták már meggyőző eredménnyel.

 

Folytatjuk?

+ rendelkezésre álló vetőmag 2021-ben

Olaszországban cirok az egyik fő terménnyé vált