A cirok minden területet meghódít


Törökország, fajtavizsgálatok és 2 webkonferencia.

A Sorghum ID március 24-én és április 26-án két nagysikerű konferenciát szervezett: 100 résztvevő csatlakozott és hallgatta végig a szakértők és vetőipari szereplők által tartott termeléstechnológiai előadásokat. Mindkét konferencia foglalkozott a Terkirdağ tartományban folyó fajtakísérletekkel. Terkirdağ-ban nem kevesebb, mint 6 fajtakísérlet folyik, és 2021 szeptemberében terepbejárást (field day) tervezünk. Az Izmirben februárra tervezett Agro Expot elhalasztották, az új időpont 2021. június 23-27.

Magyarország, rendhagyó virtuális kiállítás, webkonferencia és technológiai kísérletek.

PA Budapesten március elejére tervezett AGROMASHEXPO kiállítást a szervezők végül virtuális kiállítás formájában rendezték meg. A látogatók a virtuális standokon tudtak tájékozódni, dokumentumokat letölteni, valamint a kiállítókkal beszélgetést kezdeményezni: a Sorghum ID virtuális standjára több mint 130-an látogattak el, és nézhettek bele a számukra feltöltött dokumentumokba (dokumentációs anyag az állati takarmányozásról, humán élelmezésről vagy technológiai kérdésekről). Április 22-én került sor a magyar cirokágazatnak szentelt webkonferenciára. Ez a webkonferencia számos szakértő részvételével zajlott, akik beszámoltak az általuk alkalmazott gyakorlatról különösen arról, hogyan hasznosítják a cirkot az állati takarmányozásban. Felmerült egy technikai kísérleti platform felállításának az ötlete is, amely lehetővé tenné, hogy több olyan módszerrel is kísérletek folyhassanak, amelyek célja a vetés, s ezzel a betakarítás időpontjának az előrehozatala.

Ausztria, web-konferencia.

2021. április 9-én a Sorghum ID a Business France-szal közösen 2 órás konferenciát szervezett a cirok piaci értékesítési lehetőségeiről. Ezen a konferencián több mint 80-an vettek részt, köztük számos termelő, valamint feldolgozóipari szereplő.

Folytatjuk?

A cirok piaci felhasználása előtt szép jövő áll – találkozzunk október 12-13-án Toulouse-ban!

A Sorghum ID közgyűlésére május 26-án kerül sor.