800 000T. 2018 szeptembere óta ennyi cirok fogyott el Spanyolországban. Tízszer annyi, mint 2015-ben!

 

Mivel Spanyolország kis mennyiségben termeszt cirkot (45 000T), hagyományosan az európai piacról, Franciaországból, Ukrajnából és Oroszországból pótolja a hiányzó mennyiségeket, azaz a szükségleteinek majdnem az egészét. 2018 májusa óta azonban új beszállítói piacot talált, az Amerikai Egyesült Államokat. A vámokban kifejeződő amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt az USA számára felértékelődött a spanyol piac, ahol az addig Kínába szánt termelését el tudja adni. Ez a folyamat 2018 májusában kezdődött. A kínai fémre kivetett amerikai vámokra való válaszként Kína vámot vetett ki egyes amerikai agrárnyersanyagokra, köztük a cirokra és a szójára. Ennek eredményeképpen a Kína felé irányuló éves amerikai export a több mint 6M tonnáról nullára esett vissza, ami miatt az USA új piacok felkutatásába kezdett, különösen Európában. A Spanyolország felé irányuló amerikai export 2018 májusában indult, és júniusig ennek volumene elérte a közel 250 000 tonnát, majd szeptembertől ehhez még 700 000 tonna járult.

Amerikai cirok Spanyolországban: fenyegetés vagy lehetőség?

A spanyol piacot elárasztó amerikai cirok fenyegetésként jelentkezhetne az európai piaci szereplők számára, hiszen ezidáig Spanyolország Európából, főként Dél-Nyugat-Franciaországból, és esetlegesebben Ukrajnából és Oroszországból importálta a cirkot. Azt látjuk azonban, hogy mindeddig az amerikai export nem hatott ki a francia exportra, amelynek volumene az elmúlt 5 év során stabil maradt. Az Ukrajna és Oroszország felől érkező export visszaesést mutatott, de ennek oka leginkább az exportra szánt termények hiányából fakadt, ezek az országok ugyanis nem számoltak előre a spanyol kereslet ugrásszerű megnövekedésével. Az elsősorban a sertéságazat szükségleteiből fakadó, ugrásszerű spanyol fogyasztásnövekedés sokkal inkább azt mutatja, hogy a cirok valóban olyan beltartalmi értékekkel és tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket a receptúrákban érvényesíteni lehet, és hogy az állati takarmányozás a jövő egyik piaci lehetőségeként értékelhető.

Európa kezében a csillagos cirokkal olyan ütőkártya van, amely a genetikából eredő, nagyon magas produktivitási potenciálnak köszönhetően képes ezt a szükségletet kielégíteni. Ezen túlmenően az európai vetőmag magas minősége, és az előállítás változatok talaj- és éghajlati kontextusa biztonságossá teszik a termelést.

Folytatjuk?

A cirok megy tovább a találkozók és konferenciák útján

Vajon ismeri a cirokszem anatómiáját?